"Esti fény a Piccadilly-n nem kápráztat el,
De elmondani nem tudom, mert mindezt látni kell.
Elröpült a néhány nap, s máris búcsúzunk,
Good-bye London, talán még viszontláthatunk."
/Illés együttes/
"Esti fény a Piccadilly-n nem kápráztat el,
De elmondani nem tudom, mert mindezt látni kell.
Elröpült a néhány nap, s máris búcsúzunk,
Good-bye London, talán még viszontláthatunk."
/Illés együttes/
1997-ben voltam Londonba. Magam sem hittem, hogy sikerül, nem kis szervezést igényelt ez az utazás. Soha nem ültem még repölőn, már maga ez a tény is izgalommal töltött el. Csodálatos volt a felhők között, s valóban ott mindig kék az ég. A pilóta leszállás előtt egy tiszteletkört tett a Wembley Stadion felett, s persze megemlítette a Aranycsapat 6:3-as győzelmét. Én még minig kételkedve, hogy valóban itt vagyok néztem ki az ablakon. Természetesen zökkenő mentes leszállás, majd sorban állás, hogy leadjuk az előre kitöltött cédulát, hogy meddig maradunk, hol a szállás, no és visszafelé is meg van e a repülőjegy. A Heathrow után, metró, s irány a belváros. Az egyik megállóban felszállt két fiatal, gitárral a kezükben, s pillantok alatt a fiú a húrokba csapva, a lány énekét kísérve felhangzott a "Yesterday", ekkor hittem le, hogy valóban Londonban vagyok.
Az 5 napba sűrítettük bele a látnivalókat. Utaztunk emeletes buszon , amire menetközben kellett fellépni, mint a filmekben, eltévedtünk a metróban, ettünk a Richmond Parkban a pázsiton heverészve, elmondtuk a véleményünk egy kukára állva / sámlit nem vittünk / a Hyde Parkban. Big Ben , Parlament, British Múzeum, Westmister Abbey, Szt. Pál Székesegyház, Piccadily, Trafalgar Squer, sorolhatnám napestig. Miután az idő nagy Úr jártunk Greenwichben is.
Megfogadtam a tanácsot, hogy nem szabad hosszú időre megállni Madame Tussaud Panoptikumában, mert még a végén viaszbabának néznek. Érdekes volt látni, hogy készülnek a viaszfigurák, a polcokon sorakozó lenyomatok, s külön szemléltetve a munkafolyamatokat.
Választhattam a Pub és a Tower között, mert a belépőjegy ára annyiba került mint egy korsó barna sör, hát választottam, láttam a koronaékszereket, összemértem a börtönrácsaival a csuklómat, mondanom sem kell melyik volt a vékonyabb, a vesztőhelyet ahol többek között Boleyn Annát lefejezték. A Tower állandó lakói a hollók, a róluk szóló legenda még II. Károly nevéhez köthető. Hallgattuk a takarodó kürtjelét, amit a kulcsok-ceremóniája előzött meg.
A maradék pénzen vásárfiát vettünk no nem Harrods áruházban, ott mindent a szemnek, semmit a pénztárcánk elvét követtük. A LybertYben kalapokat próbáltam, volt ott tollas, fátyolos, kis pörge, még felsorolni is sok, de nem én lettem volna, ha a bábut amin a kalap volt le nem verem, s szinte dominószerűen dőlt az egész sor. Egy pólóval, meg egy hűtőmágnessel felszerelkezve be is fejeztük a vásárlást.
Mint minden jónak ennek is hamar vége lett , metró, Heathrow, és Budapest, otthon, édes otthon......
