Zsolnay Vilmos (1828-1900) legnevezetesebb felfedezése, amely a görög hajnalpír alapján eozinnak nevezett rubin piros zománc, amely a XV. Századbeli gubbiói mesterek titkának megfejtésén alapul.
A
gyár alapítója valójában Zsolnay Vilmos édesapja, Zs. Miklós pécsi
kereskedő, aki 1851-ben téglavetőt vesz a város keleti végében, majd
engedélyt kap kőedény gyártására. 1854-ben fia Zsolnay Ignác örökli
apjától az üzemet. Az eredeti végzettsége mezőgazdász, sokoldalú művelt
ember, mégsem tud megküzdeni az 1848-as szabadságharcot követő évtized
gazdasági válságával.
Zsolnay Vilmos 1865-ben, 37 éves korában, Ignác adósságainak fejében
veszi át a műhelyt. Politechnika tanulmányokat folytatott, szülei
kívánságára kereskedelmi pályára lépett. A fazekasműhely átvétele után
minden szabad idejét önképzésre fordítja, kémia leckéket vesz egy
gyógyszerésztől, és maga kezd kutatni megfelelő anyagok után. Nagy
lendülettel kezd bele a fejlesztésekbe. 1867-ben elvállalja a
gyárteleppel szemben létesülő Pécs-üszögi vasútvonal építését, majd
engedélyt kap a várostól az Első Pécsi Cement, Chamotte és Tűzbiztos
Agyagáruk Gyára alapítására.
Zsolnay Vilmos a gyár vezetését eleinte külföldről behívott, szakképzet igazgatókra bízta, 1872-től maga vezeti a gyárat. Az első piaci sikereit az 1873-as Bécsi Világkiállítás hozza: használati edények, mosdófelszerelések, terakotta kerti vázák, épületdíszítő kerámiák, mázzal bevont díszkancsók, amelyeket a zsűri bronzéremmel jutalmaz. Az uralkodó, Ferenc József Rend lovagkeresztjével tünteti ki. Megrendelést kap a gödöllői királyi kastélyba, Ferenc József személyes használatára szánt mosdókészlet elkészítésére.
Zsolnay Vilmos folytatta kísérleteit, amelynek eredményként 1877 végére kialakult a magastüzű máztechnika. A Zsolnay-féle porcelánfajansz, földpát és kvarc keverékéből áll.
A találmányt az 1878-as Párizsi Világkiállításon mutatták be. A
kiállítás ideje alatt olyan mennyiségben adják el az új technikával
készült díszedényeket, hogy a gyár alig győzi az utánpótlást. A nem
várt siker: a kiállítás aranyérme mellé Zsolnay Vilmos megkapja a
francia kormány becsületrendjét. Ekkor kapcsolódik a munkában Zs.
Vilmos fia, Miklós, aki ügyes üzletembernek bizonyul. Az egyre több
megrendelés indokolja, hogy a család mind több tagja kapcsolódik a
munkába, a növekvő igényeknek a gyári tanonciskola megszervezésével is
igyekeznek megfelelni.
Az 1885-ös év nagy újdonsága a terrakotta lapra engobe-bal festett kép,
amely szintén Zsolnay Vilmos kísérleteinek eredménye. A fémoxidokkal
színezett agyagpép a nyers alapra került, ezután mázazták és égették.
’80-as évek végén rohamos fejlődésnek indult az ipari-és épületkerámia
gyártás, elsőként az országban a Zsolnay gyár megkezdi a
szigetelőgyártást.
Az épülő Parlament számára Zsolnay megbízást kap külső és belső kerámiadíszítmények gyártására.
Wartha Vince kémikus, műegyetemi tanárral közös találmányukat az eozin
technikát az 1896-ban megrendezett Millenniumi Kiállításon mutatták be.
(Mára az eozin a szivárvány minden színében látható. A szerk.)
Zsolnay
Vilmos bevonja fiát, Zs. Miklóst a cégvezetésbe, és a tervezői csoport
frissítésére, és 1898-ban az új stílus, a szecesszió meghonosítására
törekszik. Ennek keretében meghívására, Rippl-Rónai József
bekapcsolódik a munkába, hogy részt vegyen az Andrássy ebédlő számára
készülő étkészlet és díszedények készítésébe. Merészen festői
megoldásokat alkalmazott élénk színezésű, stilizált virágokkal
díszített készletén. Portrét rajzolt Zsolnay Vilmosról, amely az
egykori, gyári múzeum kiállításán szerepelt.
A Párizsi Világkiállításra való felkészülés jegyében kísérletezte ki Zs. Vilmos a csiszolt labradorkövet utánzó mély tüzű kék-zöld színű eozinmázat.
Foglalkozott az üvegre festett eozin gondolatával is, kísérletei
azonban félbemaradtak; 1900 márciusában meghűlt és tüdőgyulladásban
hunyt el.
A vállalat irányítását Zsolnay Miklós vette át. A család egyre több
tagja kapcsolódik a munkába, fejlesztenek, terjeszkednek, már amennyire
a történelem viharai engedik. A II. világháború okozta veszteséget a
gyár már nem tudja kiheverni: 1948-ban államosítják.
A Zsolnay gyár kerámiáinak nagy része történelmi épületekhez, vagy
rekonstrukciójukhoz kapcsolódik. Bár merre járunk az országban, számos
helyen találkozunk az építészeti kerámiák változatos forma és mással
össze nem téveszthető színvilágával. Felsorolni sem könnyű az épületek
számát és ne fejtsük el megjegyezni, hogy az E-U tagjaként sok más
országban is látható Zsolnay Vilmos máig tartó, és reméljük megújuló
hatása.
Feltétlenül felújításra szorul a Zsolnay Mauzóleum.
Forrás: a Janus Pannonius Múzeum, Zsolnay kerámia kiállítás című, Pécs 1999-es kiadványa.