Zsolnay Vilmos (1828-1900) legnevezetesebb felfedezése, amely a görög hajnalpír alapján eozinnak nevezett rubin piros zománc, amely a XV. Századbeli gubbiói mesterek titkának megfejtésén alapul.

A gyár alapítója valójában Zsolnay Vilmos édesapja, Zs. Miklós pécsi kereskedő, aki 1851-ben téglavetőt vesz a város keleti végében, majd engedélyt kap kőedény gyártására. 1854-ben fia Zsolnay Ignác örökli apjától az üzemet. Az eredeti végzettsége mezőgazdász, sokoldalú művelt ember, mégsem tud megküzdeni az 1848-as szabadságharcot követő évtized gazdasági válságával.
Zsolnay Vilmos 1865-ben, 37 éves korában, Ignác adósságainak fejében veszi át a műhelyt. Politechnika tanulmányokat folytatott, szülei kívánságára kereskedelmi pályára lépett. A fazekasműhely átvétele után minden szabad idejét önképzésre fordítja, kémia leckéket vesz egy gyógyszerésztől, és maga kezd kutatni megfelelő anyagok után. Nagy lendülettel kezd bele a fejlesztésekbe. 1867-ben elvállalja a gyárteleppel szemben létesülő Pécs-üszögi vasútvonal építését, majd engedélyt kap a várostól az Első Pécsi Cement, Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára alapítására.

Zsolnay Vilmos a gyár vezetését eleinte külföldről behívott, szakképzet igazgatókra bízta, 1872-től maga vezeti a gyárat. Az első piaci sikereit az 1873-as Bécsi Világkiállítás hozza: használati edények, mosdófelszerelések, terakotta kerti vázák, épületdíszítő kerámiák, mázzal bevont díszkancsók, amelyeket a zsűri bronzéremmel jutalmaz. Az uralkodó, Ferenc József Rend lovagkeresztjével tünteti ki. Megrendelést kap a gödöllői királyi kastélyba, Ferenc József személyes használatára szánt mosdókészlet elkészítésére.

Zsolnay Vilmos folytatta kísérleteit, amelynek eredményként 1877 végére kialakult a magastüzű máztechnika. A Zsolnay-féle porcelánfajansz, földpát és kvarc keverékéből áll.
A találmányt az 1878-as Párizsi Világkiállításon mutatták be. A kiállítás ideje alatt olyan mennyiségben adják el az új technikával készült díszedényeket, hogy a gyár alig győzi az utánpótlást. A nem várt siker: a kiállítás aranyérme mellé Zsolnay Vilmos megkapja a francia kormány becsületrendjét. Ekkor kapcsolódik a munkában Zs. Vilmos fia, Miklós, aki ügyes üzletembernek bizonyul. Az egyre több megrendelés indokolja, hogy a család mind több tagja kapcsolódik a munkába, a növekvő igényeknek a gyári tanonciskola megszervezésével is igyekeznek megfelelni.

Az 1885-ös év nagy újdonsága a terrakotta lapra engobe-bal festett kép, amely szintén Zsolnay Vilmos kísérleteinek eredménye. A fémoxidokkal színezett agyagpép a nyers alapra került, ezután mázazták és égették. ’80-as évek végén rohamos fejlődésnek indult az ipari-és épületkerámia gyártás, elsőként az országban a Zsolnay gyár megkezdi a szigetelőgyártást.
Az épülő Parlament számára Zsolnay megbízást kap külső és belső kerámiadíszítmények gyártására.
Wartha Vince kémikus, műegyetemi tanárral közös találmányukat az eozin technikát az 1896-ban megrendezett Millenniumi Kiállításon mutatták be. (Mára az eozin a szivárvány minden színében látható. A szerk.)

Zsolnay Vilmos bevonja fiát, Zs. Miklóst a cégvezetésbe, és a tervezői csoport frissítésére, és 1898-ban az új stílus, a szecesszió meghonosítására törekszik. Ennek keretében meghívására, Rippl-Rónai József bekapcsolódik a munkába, hogy részt vegyen az Andrássy ebédlő számára készülő étkészlet és díszedények készítésébe. Merészen festői megoldásokat alkalmazott élénk színezésű, stilizált virágokkal díszített készletén. Portrét rajzolt Zsolnay Vilmosról, amely az egykori, gyári múzeum kiállításán szerepelt.
A Párizsi Világkiállításra való felkészülés jegyében kísérletezte ki Zs. Vilmos a csiszolt labradorkövet utánzó mély tüzű kék-zöld színű eozinmázat. Foglalkozott az üvegre festett eozin gondolatával is, kísérletei azonban félbemaradtak; 1900 márciusában meghűlt és tüdőgyulladásban hunyt el.

A vállalat irányítását Zsolnay Miklós vette át. A család egyre több tagja kapcsolódik a munkába, fejlesztenek, terjeszkednek, már amennyire a történelem viharai engedik. A II. világháború okozta veszteséget a gyár már nem tudja kiheverni: 1948-ban államosítják.