1977-ben léptem át először országunk határát, és meg sem álltam Dubrovnikig. Az akkori Engels- térről /ma Erzsébet-tér/ indult a busz. Az út kétnapos volt, hol volt még akkor autópálya, hogy csak úgy 12 óra alatt a tengernél legyen az ember. Az első éjszakát Szarajevóban töltöttük, egy több emeletes szállodában a város peremén. Fiatalok voltunk, és fáradhatatlanok, így villamosra szállva irány a Bascarsija, a muzulmán negyed, ami maga volt a csoda. A sokszínűségével, a szőnyeg, és rézműves kis boltjaival, a zsúfolásig megtelt kávézóival, az imára hívó müezzin hangjával.

Az idő meg rohan 2011-et írunk, és ismét ugyanazt az utat járom be amit egykoron.

Autópálya most sincs, de gyönyörű tájakon haladunk át vegyes érzésekkel. Épülő kis házak, amint az ablak a helyére kerül a párkányon már virág, függetlenül attól, hogy a ház elkészült e már vagy sem. Minden kis földdarab ami a telekhez tartozik megművelve, a ház előtti kertben a sövény gondosan nyírva, még a fű sem mer csak úgy össze-vissza nőni.

Borostyánnal befutott elhagyott romos épületek mementóként.

Kora délután érkeztünk meg Szarajevóba. 1400 napig tartó ostrom nyomai ma is láthatóak. A szétlőtt épületek, és a nemrég felhúzott üvegpaloták jól megférnek egymás mellett. A házak szorosan egymás mellett épültek, magánszféra szinte alig a lakótelep toronyépületeit a szövőmadarak kolóniájához tudnám hasonlítani.

A város sokszínűségét adja a kor divatjának megfelelően öltözött rövid szoknyás szerb és horvát lányok, a hagyományt továbbvivő hijabot (fejkendőt) viselő muszlim nők, a szűk utcák, a kávézókkal sűrűn tarkított belváros a Bascarsija.

A muzulmán negyeden nem fogott az idő ugyanolyan mint régen, még a villamos is az lehet amin akkor utaztam, mert zörög, csattog garantált megoldás a vesekő eltávolításának. A megállót egy pózna és az ott várakozó emberek jelzik, mert kitáblázva nincs semmi, csak a hülye pesti van elkényeztetve, hogy tábla, tábla hátán.

Ahogy esteledik lassan megtelik a mecset, imához készülődnek a muzulmánok, megtelnek a teraszok, mindenfelé burek és kávé illata terjeng, pezseg az élet. Rasid nógat, hogy  válasszak már valami vásárfiát, de nem tudok a kérésének eleget tenni, az én úti ajándékom még nem talált rám, vagy fordítva én nem találtam még rá. Így csak nézelődöm, és csodálom a szebbnél szebb réztálakat, szőnyegeket, kelméket.

Bónusz: