No igen az Aletsch-gleccser....
"Miután a Hotel Belalp-ot eléri az ember, az „Aletschnij” gleccser tárul a szeme elé. A „Leng Acher”-(svájci német, kb. hosszú sóhajtás lehet a megfelelője)-en keresztül, kerek 1,5 órás vándorlás után éri el az ember az impozáns függőhidat, amely glecsserolvadék feletti 80 méteres mélységet hidalja át.
A belőle kialakult kicsi és idillikus Grünsee kiválóan alkalmas a pihenésre. Magát a függőhidat az UNESCO támogatásával építették és 2008 nyarán adták át. eladdig a két helyiség között csak komoly kerülővel lehetett kapcsolatot teremteni.
A Grünsee-nél tartott rövid pihenő erőt adhat a további hegymászáshoz, mely további egy órás kapaszkodó után egy újabb nagyszerű kilátást nyújtó platóhoz vezet. Innen további egy órányi vándorút vezet Riederalpra, ahonnan a vándor kötélpályás gondolákban juthat el Mörelbe.
Ez a vándorút október végéig élvezhető."
No igen az Aletsch-gleccser....
Amikor István elmesélte Niko ajánlatát, nagyon megörültem, hogy túrázunk, igazi gleccsert fogunk látni, lesz függőhíd, friss hegyi levegő, Milka tehén, no meg laza sétával egybekötött csodálatos panoráma. Előző nap délután lelkesítő olvasást tartottam hangosan az útikönyvből, hogy milyen szép helyre is megyünk. Igaz nem láttam Rasid orcáján azt a nagy örömöt, de nem mondott nemet, egy halk igent rebegett, s megadta magát a "sorsnak". Ahogy írta felszerelkezve elindultunk. Megérkeztünk Bélalpba, s amikor meglátta a hasdékot, lakónikus egyszerűséggel közölte, hogy Ő itt nem biztos, hogy leakar menni. Én meg galád módon, jó akkor forduljunk vissza, válaszoltam, de nézd már meg ha ezek az idősebb népek itt letudnak menni akkor nem lehet ez olyan nagy gond. Szóval nagy volt a szám.
Azt a hasadékot nem fogom visszasírni, mire leértem, a térdemet ugyancsak éreztem, de nem mertem megszólalni, ha már belerángattam ezt az embert egy ilyen túrában, győzött a hiúságom, meg az önfejem, s mentem utána, mert az iramot Ő diktálta, hiszen én "bírom" a terepet. Igaz felajánlotta, hogy menjünk vissza, de akinek 3 annyaja van az menjen ezen a szurdokon felfelé, örülök, hogy lejöttem.
A tehenek meg ott kódorogtak az úton, úgy kellet őket kikerülni. Biztos jót mulattak rajtunk, ahogy félig guggolva vizitáljuk őket, hogy melyik nemhez tartoznak, mert akkorák, de akkorák voltak hogy csak na, igaz hozzámképest nem volt nehéz.
A látvány csodálatos volt útközben, már amikor megálltunk, s bámészkodtunk, mert a lábunk elé nézéssel ugyancsak elvoltunk foglalva.
Egy sziklára telepedtünk le falatozni, itt ott volt fűcsomó is, de nem lehetett ráűlni mert nagyon szúrta a fenekem még a pulóveren keresztül is amit ráterítettem, szóval tört a szikla, meg az orrom is elkezdett folyni,/ itt fogok megpusztulni suhant át az agyamon/ de csendben voltam, mély csendben. Nem jöttem rá, hogy mitől, meg nem fáztam, allergiám nincs, állítólag a magasság hozza ki, vagy nem, de ahogy lejjebb ereszkedtünk meg is szünt.
A függőhídról Rasid mindent elmesélt, ez a mélység volt alattunk.
A túloldalon tényleg könnyebb volt a terep, fenyveserdőn keresztűl vezetett az út, a fenék magasságban lévő sziklákra mertünk csak leülni, s én egyre sűrübben kérdeztem, messze vagyunk még? Közben kémleltem a terepet, hogy ha netalán itt kéne éjjszakázni, hová is lehet lefeküdni, de a terepszemle eredményét nem mondtam ki hangosan,már csak azért sem mert a tűlevelű szőnyeg amin haladtunk tele volt mindenféle bogárral, s az engem kissé zavart. Talákoztunk egy idősebb házaspárral, s beszélgetésbe elegyedve velük, azt mondták, hogy ne siessünk, adjuk meg magunknak az időt mindenre, a gyönyörködésre, a menésre,szóval hová ez a számukra őrült tempó. Na ha én lassabban mentem volna akkor már állok. Menetközben sok minden eszebe jutott, a zsenge ifjúságomtól kezdve, no meg 55 évesen itt kel kinyúvadnom egy sziklán, igaz betudnak azonosítani, mert nálam az útlevelem, majd először is anyám akinek nem mondtam, hogy hegyet mászok, mert elég volt nekem a hegy, a beszédet, meg már tudom kívülről, a Boni aki megígérte, ha valami gond van a kocsival hazavontat, de a kocsinak semmi baja, Árpapa, hogy milyen büszke lesz rám, ha végig megyek, Nefi aki szombatra sok finomsággal vár minket, s azt kihagyni vétek, szóval mentem végig a névsoron, s egyszer csak a végére értünk, Rasid itta az alkohol mentes sörét, én a gyümölcsjoghurtomat, s jött a vonat ami Brigig meg sem állt.
Mentségemre legyen mondva egy darab követ nem vettem fel, s nem pakoltam stikában tele Rasid hátizsákját, két tobozt raktam csak a zsebembe, mert azok kéz magasságban voltak.