Vártak a hegyek, ez a bejegyzés most kicsit vegyesre sikeredett ,  ismertetőt és személyes gondolatokat is tartalmaz.

Útközben: 

Zermatt

Az idil­li te­le­pü­lést Svájc leg­ma­ga­sabb hegy­csú­csai fonják kö­rül, mint a 4477 m ma­gas Mat­ter­horn vagy a 4634 mé­te­res Monte Rosa. és a Dom.  Zer­matt vá­ro­sá­ban és kör­nyé­kén csak elekt­ro­mos meg­haj­tá­sú jár­mű­vek köz­le­ked­het­nek. Täsch fa­lu­ban vo­nat­ra szál­ltunk és az 1605 m ma­ga­san fek­vő Zer­matt köz­pont­já­ig uta­ztunk. Itt min­den a hegy­má­szás­ról, a tú­rá­zás­ról és a kör­nye­ző he­gyek­ről szól, nem hiába nevezik Európa Tibet-jének  Ez a nyűzsgő ritmus, ahogy jönnek mennek az emberek hátukon síléccel, vagy éppen jégcsákánnyal, erős kötelekkel felszerelkezve, az eget kémlelve, a hangulat magával ragadó és egyben varázslatos.

Az utazásunk előtt olvastam a Mount Everest meghódításáról két könyvet is, ahogy ott leírta az író a készülődést a csúcs meghódítására ilyennek képzeltem. Minden a hegyekről és az életről szól, és szólt. A gyö­nyö­rű, ódon ge­ren­da­há­zak nagy­sze­rű lát­ványt nyúj­ta­nak a hát­tér­ben ma­ga­so­dó fe­hér hegy­óri­ás­ok­kal együtt.

Zenei ünnepséget rendeztek a hétvégén, így sikerült egy próbát megörökíteni, az éppen előadott mű valami modern darab lehetett, mert nagyon kakofonikus hangzású volt.

Gandegghütté-ig /2939 méter/ emelkedtünk a felvonóval. Ezt a megállót most építik ki, már a főbb épületek állnak, s még az idén át is adják ha jól emlékszem. Az elénk táruló látvány magáról beszél. A havas csúcsok, a kis tavak, s  melletünk  a  Matterhorn  vigyázza a hegyek nyugalmát , míg szemben a kis Matterhorn a maga 3885 m-vel, s ha már idáig feljöttünk mentünk egy kicsit feljebb is, emelkedtünk / a nagy hegymászók így mondják / vagy 100 métert, egy Hüttli-ig, vagyis az utolsó menedékházig,  ahol a vendéglátás mellett szállás lehetőséget is adnak a rászorulónak. Amíg Rasid az ebéd utáni nasit rendelte, én addig körül nézetem egy kicsit, s a szerencsém az volt, hogy nem látta, honnét fényképezek, mert biztos nyakazás lett volna a vége. Most már elmerem árulni, mert azt mondta, hogy szeret, s akit szeretnek azt ugye nem nyúvasztják ki?!  No egy  szikla peremére telepedtem le, s ha nagyon akartam volna még a lábamat is lógázhattam volna, de annyira bátor azért nem vagyok. Szóval az Unt Theodulgletscher volt a lábam alatt, csak „pár” méterrel lejjebb.

Jó volt ott egy kicsit ücsörögni, az a mérhetetlen béke, ami körülvett rám fért, elég húzós időszakon vagyok túl, s ott akkor valahogy minden a helyére került.