A Kerepesi úti temető főútján található az árkádsor.
A két árkádsor építése 1904-től 1908-ig tartott, de sírboltjait már 1905-től használták. Az épületeket Gerle Lajos és Hegedűs Ármin tervezte, a két-két kupolatér mozaikjainak megalkotásában pedig Róth Miksa, Körösfői Kriesch Aladár, Dudits Andor, Stein János és Vajda Zsigmond vett részt. Szintén 1908-ban épült fel a jobb oldali árkádsor mellett a Malosik család mauzóleuma, Wachtel Elemér műve. Környékével együtt ma is ez a Kerepesi úti temető egyik legszebb területe, és jelentős részben máig azt az autochton képet mutatja, ahogyan kialakult. Az árkádos sírboltok ekkor Európa-szerte elterjedtek, divatosak voltak, és nagyrészt itáliai példák figyelembe vételével épültek. A Kerepesi úti temető árkádsorait a közvélemény egyértelműen úgy üdvözölte, mint a falsírboltok felváltóit, azok reprezentatív szerepének átvevőit. Ekkoriban itt létesültek a legdrágább sírhelyek, amelyeket száz évre lehetett megváltani (de volt köztük, amelyet a főváros végleg átengedett egy-egy jeles személyiségnek). A családi sírboltokat eleve úgy alakították ki, hogy föléjük reprezentatív síremlékek épülhessenek. Az azonban nem valósult meg, ami az itáliai temetőkben: nem ügyelt külön bizottság arra, hogy csak művészi sírok kerülhessenek az árkádok alá. Az egyes kupolaterek alatt csontfülkéket létesítettek, olyan személyek ládába helyezett csontjai számára, akiknek a sírhelyét családjuk nem váltotta újra, de nem is akarták, hogy a földi maradványok közös sírba kerüljenek.
Újabb árkádsírok végül nem épültek, de a meglévőkbe számos neves személyiség temetkezett. Pl: 1908-ban Göröncsér Gundel János festőművész, a kémikus Than Károly, 1913-ban id. báró Korányi Frigyes belgyógyász 1915-ben Gundel János vendéglős. 1916-ban itt temették el Görgei Artúrt, abban az idegen kriptában, amelyen ma az ő neve van feltüntetve,1922-ben Jókay Jolán írónő.
1849. október 6-án kivégzett és a pesti ferences templom kriptájában nyugvó gróf Battyhány Lajos újratemetése, 1870. június 9-én volt. Amikor családja és a temetést szervező bizottság úgy döntött, hogy az első magyar kormányfő koporsója a Kerepesi úti temetőbe kerül, 1874-ben felavatott, az elfogadott tervekhez képest máig befejezetlenül maradt mauzóleuma - Schickedanz Albert alkotása.
1876. február 3-án Deák Ferenc temetése. A mauzóleumra meghirdetett pályázatra 42 terv érkezett be. Gerster Kálmán, a Kossuth-mauzóleum majdani tervezője kapta meg az első, Schickedanz Albert, a Batthyány-mauzóleum alkotója pedig a második díjat. A Deák-mauzóleum, amelynek építése 1884-től 1887-ig tartott, a 19. században az első, az architektúrával egyenrangú plasztikai részleteket felvonultató hazai sírépítmény volt, Kiss György angyalszobrának kivitelezése pedig - a Schlick-féle üzemben - az első nagyobb méretű hazai bronzszobor-öntés (egy évtizeddel korábban a Batthyány-mauzóleum szobrászati része még megvalósulatlan maradt). A belső tér díszítését Székely Bertalan tervezte és Róth Miksa kivitelezte, a szarkofágon lévő, a második világháborúban megsemmisült, a ravatalon fekvő Deákot ábrázoló szobor pedig Stróbl Alajos egyik első jelentős alkotása volt. A mauzóleum, ha az akkori viszonyokat vesszük tekintetbe, monumentálisnak és lenyűgözőnek hatott, de funkcionálisan inkább egy emlékműhöz, mint egy síremlékhez állt közel.
Kossuth Lajos 1894. március 20-án halt meg Torinóban, és április 1-jén temették el a Kerepesi úti temetőben, ideiglenes sírhelyen, a mai mauzóleumtól körülbelül hetven méterrel balra, a Deák-mauzóleum felé vezető út mellett. Vele együtt hazahozott feleségét és lányát egy nappal őelőtte, szinte észrevétlenül temettette el a család ugyanott, ahol másnap Kossuthot az ország. Az egykori kormányzó végtisztessége körüli viták szorosan kapcsolódtak a napi politikához, és a temetés - egy eleve kiélezett helyzetben - nyíltan az ellenzékiség és a forradalomra való visszaemlékezés jegyében zajlott. A király megtiltotta az állami gyászt, a közintézményeket nem lehetett fellobogózni, és a kormány tagjainak, a főrendeknek, a képviselőház vezetőinek, a magas klérusnak, a jelentősebb tisztségek betöltőinek - például főispánoknak vagy a főpolgármesternek -, valamint katonatiszteknek és egyenruhás sorkatonáknak nem, vagy legfeljebb csak magánemberként szabadott részt venni a szertartáson. Utóbbit a főváros szervezte meg és bonyolította le, és Kossuth hivatalosan mint Budapest díszpolgára részesült sírhelyben. Mauzóleumának megtervezésére 1900-ban írtak ki pályázatot. 1902-ben született meg a hatalmas vihart kavart döntés, amelynek nyomán 1903 szeptemberében kezdődött meg és 1909-re fejeződött be az építkezés. A mauzóleumot, amely máig Magyarország legnagyobb méretű funerális építménye, Gerster Kálmán tervezte, a szobrok alkotója pedig Stróbl Alajos volt. Az egyes részletek kivitelezésben közreműködött például Jungfer Gyula, Kauser József, Kölber Dezső vagy Róth Miksa. 1909. november 25-én temették ide Kossuth Lajost, valamint feleségét, lányát és húgát, 1914-ben Kossuth Ferencet, 1923-ban pedig Kossuth Lajos Tivadart, a család utolsó tagját, aki 1918-ban halt meg, de földi maradványait a háború és annak következményei miatt csak ekkor lehetett Olaszországból hazahozni.
Az 1960-as évek legjelentősebb újratemetése gróf Károlyi Mihályé volt, még azzal együtt is, hogy a lehető legegyszerűbb körülmények közt ment végbe, és a sajtó szinte alig tudósított róla. Hamvait 1962 márciusában hozták haza, híressé vált mauzóleuma pedig 1963-ban épült, Skoda Lajos tervei szerint. Károlyi grófi címe, úgy tűnik, vállalhatatlan volt a Párt és az ország vezetői számára, mert a szarkofág feliratán nem szerepel (bár a mauzóleum mögött elhelyezett eredeti, angliai sírkövön olvasható a count szó).
A másik terület, ahol ebben az időszakban számos új síremlék létesült, a művészparcella”.
Az 1991-ben létrejött Nemzeti Pantheon Alapítvány szervezésében 1993 augusztusa óta folynak a Kossuth-mauzóleum felújítási munkálatai. Az utóbbi években számos más síremlék is megújult, mindenekelőtt a Ganz-mauzóleum - amelynek 1996-ra befejeződött restaurálása nyomán az épület visszakapta eredeti, Ybl Miklós tervei szerinti képét.
A madarak csivitelése, a mókusok szaladgálása emlékeztet arra, hogy az élet megy tovább.
/forrás:www.nemzetisirkert.hu/sajtoszoba.html/
