Egy keveset magamról
No itt most tényleg nosztalgiáról van szó. Az Anyuval a fényképeket nézegettük, s úgy gondoltam ez most egy kicsit rólam fog szólni, igaz csak képekben, pár mondattal kiegészítve.
Azanya: ma már 82 éves, a szerepek felcserélődtek, s a lehetőségeimhez képest most én kényeztetem. Meghatározó egyénisége a családunknak, kis dolgokban Ő döntött, a nagyokban meg az Apu, viszont nagy dolgok meg ritkán adódtak az életünkben.
Itt az Apuval vagyok a rendszeres vasárnap délelőtti sétánkon, s ez az idő csak a miénk volt. Sajnos már csak volt 32-éve, hogy nincs közöttünk, pedig mennyi mindent szerettem volna még mondani.
No én és a kisöcsém, jellemző az Apu humorára a kép beállítása / mögöttünk az életveszélyes felirat /, szóval velünk nem egyszerű az élet, s ahogy mondani szoktam egyikőnk sem egy papírmasni.
Ez a mozdulat a mai napig meg van, állj meg itt a határ, s ilyenkor Intruder is megtorpan.
Nagyon szerettem az Anyu dolgozójában lenni, volt ott minden írógépek tömkelege, tekerős számológép, alulról megvilágított rajzasztal, hatalmas plafonig érő könyvespolcok olyan tolható létrákkal, szóval lehetett zajongani, meg ugrálni. Legjobban a fotólaborban szerettem időzni. Külön kis sámli volt nekem rendszeresítve, hogy az előhívó kádakat elérjem, s tehessem a képeket egyikből a másikba, no meg az elektronyos szárítóba, s egy erős hengerrel a tetejét végigsimítva távozott a víz. A kezemben a fényképezőgép pillanat kioldójával múlatom az időt, amit aztán 2 hétig kerestek.
Telt múlt az idő, szóval én is voltam fiatal / itt 25 /, tele lelkesedéssel, ide Nekem az oroszlánt, akár hármat is, s elindultam a nagy betűs Életbe......
